Európa nyugati fele hadat üzent a cigányoknak, és egymás után ebrudalja ki az elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett idegeneket. Pedig a romák is az EU állampolgárai, és így elvileg joguk lenne más tagállamban tartózkodni. Bűnözni már kevésbé.
Szedniük kell a sátorfát
Nyelvtudás és munka nélkül azonban a többség nem jut beljebb, odakint is a társadalom peremén marad. A legtöbb kivándorolt roma Franciaországban illegális telepeken él. A városok határában sátortábort vernek, és alkalmi munkákból - vagy kisebb bűncselekményekkel - tartják el magukat. Mivel ők is az Európai Unió állampolgárai, kitoloncolni nem lehet őket. A francia kormány most mégis erre tesz kísérletet, és távozásra kényszeríti a román és bolgár cigányokat - de persze úgy, hogy az egész önkéntes kiutazásnak látszódjon. A hazautazást azzal ösztönzik, hogy valamennyi roma, aki elhagyja Franciaországot, 300 eurót kap.
Július óta Nicolas Sarkozy kormányzata harcot hirdetett az illegális táborok és a bűnözés ellen. A rendőrség sorra számolja fel a cigánytelepeket, majd kényszeríti "önkéntes távozásra" a lakókat. Nem telik el nap, hogy a híradók ne mutatnák a csomagoló romákról szóló felvételeket. Pedig a harc nem most kezdődött - pusztán a csatazaj lett nagyobb. A francia hatóságok az év eleje óta már több mint nyolcezer román vagy bolgár cigányt küldtek haza szép csendben, tavaly pedig számuk a tízezret is meghaladta.
Korábban is történtek olyan események, mint idén júliusban, amikor a rendőrök lelőttek egy illegális telepen élő fiút, mert az nem állt meg nekik az autójával. A feldühödött rokonság már másnap hadszíntérré varázsolta a kisváros főterét, és megtámadta a rendőrőrsöt. Ami újdonság, az a politika immár nyílt reakciója. A mostanság igencsak népszerűtlen Sarkozy a júliusi támadások után elővette a legkomorabb arcát, és hadat üzent a cigányoknak.
Bukarest és Szófia pedig csendben figyeli, amint állampolgárai hazaérkeznek. A román diplomácia kissé felhúzta ugyan a szemöldökét, de ennél tovább nem ment - megijedt ugyanis, hogy Franciaország megakadályozza a schengeni határok 2011 tavaszára tervezett megnyitását Románia felé. Augusztusban két román minisztert is Párizsba "rendeltek", hogy aztán a francia és román külügyi vezetés közösen nyilvánítsa jogszerűnek a cigányok hazautaztatását. A bolgár fél még ennél is udvariasabbnak bizonyult: Bulgária párizsi nagykövete a legteljesebb megértéséről biztosította a francia kormányt az illegális telepek elleni harcában.
![]() |
| Romák beszállásra készülődnek a párizsi reptéren |
Sarkozy ismét újabb sikert könyvelhet el - márpedig erre nagy szüksége van mostanság. A jobboldali elnök három éve nyerte meg a választásokat, és bár akkor behozhatatlannak tűnt az előnye, mára megcsappant a népszerűsége. Számos ígéretét nem tudta teljesíteni, s közben népszerűtlen reformokra, így a nyugdíjkorhatár emelésére kényszerül. A legutóbbi felmérések szerint már legyőzné őt a baloldal jelöltje - feltéve, hogy a szétzilált Szocialista Párton belül lenne ilyen.
Sarkozyre azonban így is nehéz ősz vár. Nyugdíjreformját kemény parlamenti viták és utcai tüntetések fogják kísérni, és közben a hónapok óta húzódó Bettencourt-botrány - miszerint a dúsgazdag L'Oréal-tulajdonosnő illegálisan támogatta Sarkozy kampányait - már bírósági szakaszba jut.
A kiváló taktikus elnöknek lépnie kellett, és lépett is: mégpedig egy nagyot a szélsőjobboldal felé.
Ha szigorú büntetőpolitikájával sikerül elhódítania Jean-Marie Le Pen híveit, akkor megint a baloldal fölé kerekedhet. Az illegális telepek ellen már majdnem két éve folyó harcot tehát azért kellett "felhangosítani", hogy a társadalom inkább erről, s ne a kínosabb ügyekről beszéljen.
Mediterráneum: forró talaj
A francia jobboldal ugyanakkor nem várt helyről kapott ellenfelet. XVI. Benedek nemrég francia nyelven szólt a hívekhez a római Szent Péter téren, és az idegenek befogadását hangsúlyozta. Anélkül, hogy említette volna Sarkozy nevét, mindenki tudta, kiről és miről beszél a pápa. Az egyházi rosszallást nem könnyen nyelte le egynémely jobboldali politikus. Alain Minc, Sarkozy elnök tanácsadója közvetve lenácizta XVI. Benedek pápát, mondván: egy német csak ne merje bírálni Franciaországot. Az egyház mellett az Európai Unió is tiltakozott, bár vékony hangon. Elvégre sem a cigányok, sem a bevándorlás kérdése nem uniós hatáskör - és Párizs ezért Brüsszelt hátrébb is tessékelte az ügyben.
Az olaszok viszont a francia intézkedések hatására vérszemet kaptak. Roberto Maroni belügyminiszter egyenesen felháborítónak nevezte augusztus végén, hogy míg az Európai Bizottság korábban megtiltotta Olaszországnak a Balkánról érkezett cigányok kiutasítását, addig most Franciaország esetében belügynek tekinti a problémát. Az élesen bevándorlásellenes Északi Ligához tartozó Maroni kijelentette: nem szükséges a cigányok hozzájárulása, illetve közreműködése a kitoloncolásukhoz. Szerinte természetes, hogy ha egy másik EU-polgár a közösségen belül megszegi a törvényt, akkor azt ki lehet ebrudalni. A külföldiektől el lehet várni, hogy legyen állandó jövedelmük, gondoskodjanak megfelelő lakásról, és ne éljenek vissza a szociális ellátórendszer előnyeivel. A belügyminiszter a diszkrimináció vádjára úgy válaszolt, hogy a tervezett olasz intézkedések nemcsak a cigányokra, de az összes renitens EU-állampolgárra vonatkoznak.
A romák kitessékelésének ötlete Olaszországban is vihart kavart. Az ellenzéki liberális Values párt azzal vádolta Silvio Berlusconi jobbközép kormányát, hogy a közrend, a bűnözés visszaszorítása örve alatt a faji megkülönböztetést hivatalossá tevő intézkedéseket kíván hozni. Két éve - amikor az olaszországi cigánybűnözés a tetőfokára hágott - Berlusconi azt javasolta, hogy a bevándorlóktól vegyenek ujjlenyomatot, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. A tervvel szemben olyan nagy volt a felháborodás, és az EU is jogellenesnek minősítette, hogy a kormányfő elállt az ötlettől. Helyette kompromisszumként olasz személyigazolványt akartak adni - amely regisztrációt is jelentett volna - a cigányoknak. Ez viszont a gyakorlatban majdnem megvalósíthatatlan, mert az országba érkező romák nem jelentkeznek a hatóságoknál, nem vállalnak állandó munkát, s bejelentett lakásuk nincs.

Örökös ki-be járkálás
A sorozatos balliberális támadásokra Berlusconi válasza sem maradt el. "Elő akarják készíteni a politikai talajt a tömeges külföldi bevándorlás számára" - vágott vissza a miniszterelnök. Az olasz hatóságok mára elveszítették az ellenőrzést az általuk 10 ezer főre becsült romániai cigányok felett. Egyes vélemények szerint azonban a külföldről érkezett romák száma sokkal nagyobb, és az örökös ki-be járkálás következtében folyamatosan változik. A római hatóságok szerint az állandó mozgás oka, hogy a cigányok kábítószer-csempészéssel és prostituáltak importjával foglalkoznak. Az olasz rendőrségnek ezt a jelentését Berlusconi így kommentálta: a cigányok a gonoszok hadserege.
Az indulatokat az olyan híradások is szítják, mint annak a cigány nőnek az esete, aki a Nápoly melletti illegális táborban azzal hencegett, hogy elrabolt egy olasz csecsemőt. Bár a gyereket nem sokkal később megtalálták, nápolyi fiatalok Molotov-koktélokkal felgyújtották a cigányok lakóhelyeit. A közhangulatra jellemző, hogy a legfrissebb felmérés szerint az olasz lakosság 81 százaléka gondolja úgy, hogy a Balkánról érkezett romákat ki kellene rakni az országból.
A spanyoloknak is meggyűlt a bajuk a külföldi cigányokkal. A helyzet itt annyiban más, hogy az ottani cigányságot évtizedekig tartó munkával nagyrészt sikerült letelepíteni és integrálni. A gazdasági fellendülés idején a spanyol romáknak is csurrant-cseppent az anyagi javakból, és nagy részük legalább az alsó középosztály szintjéig fel tudta verekedni magát. A 2007 után Bulgáriából és Romániából érkező cigányokat ők sem fogadták szívesen, mert féltek, hogy a közhangulat, amely mára toleránsabbá vált velük szemben, ellenük fordul. Az újonnan jöttek így kénytelenek voltak a városokon kívül meghúzni magukat - a társadalom peremén pedig leginkább a bűnözés jelenti a megélhetés forrását. Különösen a kisebb spanyol városokban éleződött ki a helyi lakosság és az újonnan jöttek közötti ellentét, ugyanis ezek a települések nehezebben "szívják" fel az idegeneket. Ráadásul Spanyolországban a cigányoknak nincs politikai védelmük, mert nem tekintik őket etnikai kisebbségnek, ezért semmilyen kisebbségi jog nem illeti meg őket. A hatóságok a balkáni cigányokat mint bevándorlókat kezeli.
A cigányok kiűzése és az ehhez szükséges törvényi háttér megteremtése az európai országokban nem új keletű jelenség. Az első ilyen szabályokat a rendre, a tisztaságra és a biztonságra oly kényes - nem EU-tag - Svájc hozta 2002-ben. A Romániából érkezett első 400 fős csoportot a hatóságok azon nyomban visszafordították. Svájc egyértelmű üzenetet kívánt küldeni a romáknak - mondta akkor Brigitte Hauser, a szövetségi bevándorlási hivatal szóvivője. Hozzátette: Románia biztonságos országnak tekinthető, és a jobb élet utáni vágyakozás nem indokolja, hogy Svájc letelepedési engedélyt adjon a cigányoknak.
Vándorcirkusz
Spanyolországban, Angliában és Franciaországban a cigányok ma is vándorló életmódot folytatnak. Ma már nem szekérrel és lovon, hanem autókkal és lakókocsikkal. Általában három hónapra telepednek meg valahol, és aztán mennek tovább. Ez azonban számos problémát okoz. Hol szálljanak meg? Hol tisztálkodjanak? Hova hordják a szemetet? Hova járjon iskolába a gyerek? Mit dolgozzon a szülő? Megannyi kérdés, ami legtöbbször nem megoldást, hanem vitát szül a vándorlók és a helyi közösség között. Franciaországban egy törvény szerint minden ötezernél nagyobb lélekszámú település köteles parkolókat biztosítani a karavánok számára. Angliában a cigányok nemegyszer földterületet vásárolnak a város határában, hogy ott állítsák le lakókocsijukat. A helyi önkormányzat azonban rendszeresen akadályozni próbálja a lakókocsis megtelepedést: például elvonja a földterületet, környezetvédelmi vagy más indokokra hivatkozva nem engedi az ott tartózkodást. Angol cigányok többször Strasbourgig mentek ilyen sérelmeikkel. Az Európai Emberi Jogi Bíróság azonban - amint egy 2001-es döntésében megerősítette - nem tartja jogellenesnek az önkormányzatok védelmi reakcióit, így nem ismeri el a lakókocsis megtelepedéshez való korlátlan jogot. A testület általánosságban azért kimondta, hogy a tagállamoknak védeniük, tisztelniük kell a kisebbségi életmódokat, így akár a cigányok vándorlásait is.
- cikk értékelése /vilag/kivul-tagasabb-31589/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 30
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #136
- ritakamélia
- 2010.09.06. - 15:33
Előzmény:
#130 borbolya75
Nincs nekünk olyan szerencsénk hogy innen elmenjenek. Ahhoz túl jó hely nekik Magyarország. Hol zúdítanák így rájuk a szociális juttatásokat mint itt? Amúgy nekem meg a borbolya tetszik. Gyönyörű sövényt lehet belőle kialakítani. -
- #135
- kergebirka
- 2010.09.05. - 21:02
Előzmény:
#133 imperative
Az nem gond ha valaki nem jobbos csak tudjon értelmesen vitázni-érvelni .
Én magam sem lennék jobbos ha lenne egy hiteles szocdem párt - de nincs :-( -
- #134
- kergebirka
- 2010.09.05. - 18:12
Előzmény:
#131 Babatündér
Ezt írtam korábban én is : olyanok mint a kutyapiszok az úton : átlépjük és nem foglalkozunk vele . -
- #133
- imperative
- 2010.09.05. - 16:24
Előzmény:
#129 ritakamélia
Jolesik a velemenyed.
Ha jol korulnezel, meglatod, van itt egy nagyon osszetarto mag.
Igaz nem feltetlenul mindenki Jobbos, de a szivukben azok.
Mert egy dolog feltetlenul igaz. Mind a Fidesz, mind a Jobbik egy
szebb, jobb Magyarorszagot akar. Es ezzel nem lehet nem egyeterteni.
Az ilyen naplopok, mint a koronaszep alias szepi, obulus, hajjaj,
zokni, spider meg mozognak, de nem sok vizet zavarnak. Kihaloban
levo fajta.
Udv.
imperative
Scarsdale,
Westchester County NY -
- #132
- imperative
- 2010.09.05. - 15:39
Előzmény:
#131 Babatündér
Ez igy van. Egy egyszerű proli figura.
Ossze-vissza köpköd, értelmetlenül zagyvál.
Nem beszámitható. Ez a helyes kifejezés.
Udv.
Imperative -
- #131
- Babatündér
- 2010.09.05. - 13:52
Előzmény:
#129 ritakamélia
Hajjaj-al nem kell foglalkozni.
Teljesen egyszerű észjárású és rosszindulatú. Nevezhetnénk provokátornak is, ha nem lenne ahhoz is primitiv.
Át kell ugorni a firkálmányait, és kész. :-)
-
- #130
- borbolya75
- 2010.09.05. - 12:18
Előzmény:
#0 hajjaj
Képzelje Hajjaj tudom miről írok és higgye el nagyon sajnálom hogy ilyeneket le kell ma írnom Európa szívében! Jobban esne a szívemnek ha azt írhatnám a cigányokról, hogy becsületes, rendes nép, amely jelenlétével csak gazdagítja hazánkat, mert a többi kisebbségi népcsoportról ezt gondolom.
Tisztában vagyok vele, hogy a nem beilleszkedőket toloncolják ki a franciák a hazájukból, hanem a deviáns, bűnöző életmódúakat, szívük joga, egyetértek velük, bár nekünk itt jobb lenne ha inkább befogadnák őket, mint anno a gyilkos cigány zámolyi romákat, akik miatt és az olyan esztelen liberálisok miatt, akik ezeket a gyilkosokat védelmükbe vették hazánk "rasszistává" vált.
Ha egy ilyen galád ember mondja rám, hogy bakancsos (megjegyzem így kell helyesen írni!) vagyok, azt csak bóknak tudom venni, bár szemernyit sem érzem magam szélsőségesnek egyszerűen csak jót akarok a hazámnak, s biztos vagyok benne, hogy a romák elvándorlásával felemelkedés és teljes harmónia köszöntene a magyarságra.
Megjegyzem egyik állampolgárságát sem érdemli meg, de a cigányok nyilván méltatják.
Sok jó ember összegyűlt itt a fórumon, köszönöm az inspiráló "beszélgetést", Ritakaméliának pedig külön köszönet, s bár off leszek, de megjegyzem a kamélia az egyik kedvenc növényem. -
- #129
- ritakamélia
- 2010.09.05. - 09:44
Előzmény:
#128 imperative
Ez a " hajjaj" úgy veszem észre, kakukktojás közöttünk. Tulajdonképpen mi a baja? És pláne Borbolyával mi a baja? Én még csak két napja vagyok Önök között, de imperative-ot és Borbolyát már a barátomnak tekintem. -
- #128
- imperative
- 2010.09.05. - 00:28
Előzmény:
#0 hajjaj
"hogy miért is kéne a mi romáinkat odaküldeni?"
Nem beszélj többesszámban. Nem a mieink, hanem a tieid.
Kellenek a kutyának.
Világos?? -
- #127
- imperative
- 2010.09.05. - 00:15
Előzmény:
#124 ritakamélia
A kommunistára és a zsidóra legjellemzőbb a mindenkori kettős mérce.
Amit neki lehet neked nem és forditva.
Egyszerű!! -
- #125
- imperative
- 2010.09.05. - 00:07
Előzmény:
#0 hajjaj
Nyikhaj!
Kuss.
Van magyar utlevelem te szalaszott. -
- #124
- ritakamélia
- 2010.09.04. - 23:10
Előzmény:
#122 imperative
Az biztos hogy ezt a sok ocsmány jogvédőt (TASZ, Amnesty Internationál) el kéne zavarni a jó édes anyjába! Nem láttátok néhány hete a Hír tv híradójában hogy az izraeli katonák a beduinokat akik évezredek óta azon a földön élnek) hogy húzták ki a házaikból ? El akarják őket onnan zavarni, merthogy az a zsidók területe. És érdekes módon akkor egy jogvédőnek sem bántotta a szemét a nomád népek elleni fellépés. Úgyhogy én azt gondoltam, alapítok egy ilyen szervezetet, és harcolni fogok az izraeli beduinokért. Aki akar, csatlakozzon. -
- #123
- borbolya75
- 2010.09.04. - 21:42
Előzmény:
#120 ritakamélia
Én is amondó vagyok, hogy inkább Párizsba menjenek a cigányok.:D
Még áldozni is hajlandó lennék rá, hogy támogassam őket ebbéli a szándékukban.
A párizsi tüntetésről pedig annyit, hogy szerintem fizetett tüntetőkről lehet csak szó, vagy pedig olyan elvetemült liberálisokról, akik még csak fényképen láttak cigányt. -
- #122
- imperative
- 2010.09.04. - 20:53
Előzmény:
#120 ritakamélia
" ... Most hallottam a rádióban, hogy Párizsban tüntetnek a cigányok kitoloncolása ellen. Ha a fehér ember ilyen hülye, nem csoda hogy erre a sorsra jut"
Ezek nem fehérek!!!!
Ezek a TGM vezette rajkóküldöttség Sarkozyhez!!
TGM, a szakálas Mikulás, Heller nyanya, Kende Peti, Eszterházi, a "magyarbarát", Bartus a new yorki tetves komcsi, Orosz Jozefina, Iványi a csuhás, Bánó Andris, Betlen Jani, meg a többiek. A bolgár tolmács: Dobrev Klara, aki 15 nyelvet beszél alapfokon, A háttérben egy 1OO tagú olaszliszkai rajkózenekar húzza a talpalávalót.
Ezek tüntetnek a tesókért!!! -
- #121
- nagyapoka
- 2010.09.04. - 19:43
Előzmény:
#118 borbolya75
Szívemből szóltálBorbolya! Aggodalmad nagyon is reális! Munkám során /egykori kamionos/
sokat jártam Németországban, ahol a lakosság közel 15%-a török, ill bevándorolt. Egy fő dolgozik,
a nagycsalád sokszor 8-10 fő szoc segélyen, az adófizetők nyakán! /Hitler mgfrdl srjbn/
Ami még szomorúbb Törökország komoly erőfeszítéseket tesz az EU tagság eléréséért!
Mind a 80 millió török! Mi a helyzet a sokat emlegetett tolarenciával?? Saját tapasztalatom:
Sokadmagammal várakoztam egy iráni belépésre.A határállomás egy kősivatagos helyen van a hőmérséklet 40 fok felett. Egy fiatal kollega, aki már második napja aszalódott, elkövette azt az felháborító erkölcstelenséget,hogy short nadrágra és pólóra vetkezve mosakodott a sok autó között.
/nem közterület/ Kiszúrta egy őr a magasfigyelőről, azonnal le akarta tartóztatni. Az ottani itélet
nyilvános botozás lett volna! Kiszedtük a kezéből! Mi viszont legyünk toleránsak velük! Vagy ez hiányzik Európának? A Saria?? Csador az asszonyainknak? Lopásért kézlevágás? /lelki szemeimmel látom, hogy fél Magyarország olyan lenne , mint a Milói Vénusz/ A lényeg:
tartsuk tiszteletben minden nép kultúráját, de mindenki ott művelje,ahol lakik, ne erőltessük másokra! -
- #120
- ritakamélia
- 2010.09.04. - 19:42
Előzmény:
#119 imperative
EZ ÍGY IGAZ!!! Minden egyes szavával egyetértek!!! A cigányok esetében már elkéstünk, legalább most kapjunk észbe időben!! Vajon tisztában vannak-e azzal az iszlám törvénnyel, hogy ahol egyszer mecset épült, azt a földet ők az örökös tulajdonuknak tekintik? Ami meg a franciákat illeti, meg is érdemlik a sorsukat. Most hallottam a rádióban, hogy Párizsban tüntetnek a cigányok kitoloncolása ellen. Ha a fehér ember ilyen hülye, nem csoda hogy erre a sorsra jut. Most őszintén; el tudják képzelni, hogy az itteni cigányok tüntetnek a határon túli magyarokért? Ugye hogy abszurd. Amúgy meg, ha egyszer uniós állampolgár, mért ne mehetne oda a cigány? A nyelvtudás hiányára hivatkoznak. Akkor nem aggódtak, mikor a Trianoni döntéssel a magyarok egy idegen ország polgárai lettek?? Nyelvtudás nélkül?? -
- #119
- imperative
- 2010.09.04. - 19:15
Előzmény:
#118 borbolya75
Vannak egyszerűen felfoghatatlan dolgok.
Itt van például ez az ujság, a Heti Válasz.
Elég régen irok ide a fórumra, bár adódtak kisebb nagyobb problémák unfair törlésekből kifolyólag, alapvetőleg nincs gond.
De a lap politikai álláspontja valahogy furcsa. Kétségtelenül van benne egy kis jobboldali behatás. Nem kommunistabarát. Ez tagadhatatlan.
De az érthetetlen, hogy miért nem itéli el egyértelműen az iszlám térhóditást.
Ezt az országot Magyaroszágnak hivják. Döntő részben fehér magyarok lakják. Ez lenne a mi hazánk. Erre idepofátlankodik egy két szőrös, szakálas arab asztalteritővel a fején és mecsetet akar épiteni a Villányi ut környékén.
Kérdezem. Mi közünk van nekünk az arabokhoz? Idejönnek turistáskodni. Semmi probléma.
Idejönnek dolgozni. Semmi probléma. Letöltik az idejüket, majd szépen hazamennek, vagy akárhová.
Ki az aki megengedi ezeknek a letelepedést?? Kérdezem.
Ki az aki engedi ezeknek a terület vásárlást? Kérdezem.
Ki az aki ezekből a figurákból "magyar" állampolgárt csinál? Kérdezem.
Lehetsz te Saudi állampolgár? Nem.
Épithetsz te Rhijadban templomot? Nem.
Szivemből utálom az el-kurcsányt, de egyszer tett egy megjegyzést. Leterroristázta a szaudi foci válogatottat. Emlékeztek??! Mert én igen.
Jó, ez egy kis túlzás, de benne van az egészséges arab utálat. Mert miért, kérdem újra, szeressük ezeket? A 150 éves muzulmán megszállásért? Vagy azért mert a muszlimoknál a lopásért kézlevágás jár? Jól nézne ki Borsod megye a sok félkarútól ...
Vagy esetleg annak a személynek, jo lenne tudni a nevét, aki ezeket engedi ide behurcolkodni, a lánya kifejezetten vagyik a csador után és a feleségét burkaba akarja bujtani mint egy kecskét?
Az amerikai hadsereg, a magyar katonákkal válvetve kuzd a talibánok ellen. Mert a talibánok szeretik a csadort, a burkat és utálják a disznóhust!!!
Ott nem jó játék, de itt igen? Kérdem.
Az ELSO mecsetet nem szabad felépiteni!!
Mert utána nincs megállás.
-
- #118
- borbolya75
- 2010.09.04. - 17:49
Előzmény:
#117 ritakamélia
Bár nekem még nincs gyermekem, de ennek ellenére aggódom már a ma születő/megszületett gyermekek jövőéért is. Én most még azt látom, hogy nálunk nem annyira az iszlám térhódítása (szerencsére nem vagyunk annyira vonzók az arab-török bevándorlók számára), mint az integrált oktatás a legnagyobb probléma. Nyilván Budán és a nagyobb városokban még nem okoz problémát, de a falvakban és a kisebb városokban már most óriási feszültségek forrása a másként szocializált gyermekek összezárása. Értem én, hogy a cigány gyermeknek is joga van a színvonalas oktatáshoz, de ha ezzel a jogával épp az én gyermekemet fosztja meg ettől akkor azért az probléma. S mindenki tudja, hogy azokban az iskolákban, amiben a roma tanulók arány elér egy bizonyos százalékot, ott az oktatás színvonala csökken, s a tanórák nagy része fegyelmezéssel telik és nem oktatással.
Egy kicsit azért visszakanyarodok az arab-zsidó szálhoz is. Az egyetemi tanulmányaim alatt több arabot is megismertem, csoporttársaim között is volt több arab (palesztin, iráni és iraki is). Az arab nők általában kedvesek, segítőkészek, barátkozóak, könnyen megnyílnak, talán annak köszönhetően, hogy itt jobban emberszámba veszik őket, mint hazájukban. Az arab férfiak azonban csak megerősítették bennem a korábbi előítéleteim. Bár tudnak nagyon kedvesek és szellemesek lenni, de én úgy tapasztaltam, hogy nagyon arrogánsak, harciasak, ha valamit a fejükbe vesznek attól te biztosan nem tudod eltántorítani őket, semmilyen erő nincs, ami őt a te igazadról meggyőzné, a kompromisszumkészség nem az erősségük, s szinte undorral tekintenek a keresztényekre. Mondhatni nem sikerült megkedvelnem őket, pedig nyitott voltam kultúrájuk, politikájuk megismerésére.
Amikor pedig az antiszemitizmus kerül szóba én mindig azt mondom, hogy az emberek nem a zsidókat gyűlölik, csak a cionistákat. Van egy nagyon jó barátom, szintén egyetemi ismeretségből, aki zsidó származású. Nos nála jobb emberrel még nem találkoztam, s hobbiszintem a magyar történelmet kutatja. Szerinte a magyar történelem nem így alakult volna, ha a zsidó tőke nem teszi tönkre. Nagy-magyarországos matrica van az autóján, s szerinte ha cigányok és zsidók nem lennének a világon egész jó kis hely lenne ez a Föld. -
- #117
- ritakamélia
- 2010.09.04. - 16:59
Előzmény:
#116 Babatündér
Nagyon a szívemből beszélsz. Én is kisgyerekes anyuka vagyok, és ahogy a dolgok haladnak, lehet hogy az unokáimnak már csadorban kellesz járniuk. Annak idején az oszmán birodalom térhódítása ellen keményen harcoltunk, most meg a hülye toleranciánk, másság iránti tiszteletünk, meg egyéb öngyilkos túlcivilizált agyrémeink miatt röhögve benépesítik Európát. És amit az Unió lép az érdekünkben, az felér egy árulással. Ez árulás és cserben hagyás. Csak így egyszerűen.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce

