Sajtóhírek szerint eredetileg csak három-négy névről volt szó.
Traian Basescu román államfő ma aláírta a bukaresti kormány hat leváltott miniszterének helyébe lépő új tárcavezetők kinevezéséről szóló dokumentumot. Emil Boc miniszterelnök tegnap hat miniszteri poszton hajtott végre személycserét, miután az általa vezetett Demokrata Liberális Párt (PD-L) vezetősége szavazással döntött erről. Ennek értelmében távozik a gazdasági miniszteri székből Adriean Videanu, aki maga kérte felmentését, mert - mint mondta - a PD-L végrehajtó elnökeként szeretné a párt ügyeinek szentelni erejét a továbbiakban. Helyére Ion Ariton kerül.
Sebastian Vladescu pénzügyminisztert Gheorghe Ialomitianu váltja, Gabriel Sandu helyett pedig mostantól Valerian Vreme irányítja a távközlési minisztériumot. A munkaügyi tárca új vezetője Ioan Botis, aki a leváltott Mihai Seitantól veszi át e tisztséget. A szintén távozni kényszerült Mihail Dumitru mezőgazdasági miniszter helyére Valeriu Tabara kerül. Radu Berceanu eddigi szállítási és közlekedési miniszter feladatkörét Anca Boagiu veszi át, aki 2005 és 2007 között európai integrációs miniszterként tevékenykedett.
A pénteki sajtókommentárokban egységes a vélemény, hogy e személycserékkel Boc a nagyobbik kormánypártnak és a kormány egészének az egyre fokozódó népszerűtlenségét szeretné ellensúlyozni, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a Nemzetközi Valutaalap feltételeinek teljesítése érdekében drasztikus jövedelemcsökkentő intézkedéseket kellett végrehajtania. 25 százalékkal csökkentik a közalkalmazotti béreket, miközben felszámolnak számos szociális támogatást is; a minisztériumok, költségvetési intézmények személyzetére nagy léptékű takarékossági intézkedéseket vezettek be, az önkormányzati tisztviselők közül 53 ezernek mondanak fel.
Az elemzők azt is egyértelműnek tartják, hogy ez a kormányátalakítás a Traian Basescu és a PD-L közötti feszültségek feloldását is hivatott volt enyhíteni. Az utóbbi években politikai körökben köztudottnak vélték, hogy a PD-L mögött gyakorlati irányítóként maga az államfő áll. Csakhogy az utóbbi időben a sajtó szerint kiéleződtek az ellentétek a PD-L kemény magját alkotó Berceanu és Videanu között.
A lapok tudni vélik, hogy Boc az előző napon eredetileg csak három-négy névvel állt elő. Az államfő azonban „mélyrehatóbb" átalakítást látott szükségesnek, elsősorban azt, hogy Videanu és Berceanu mindenképpen kerüljön fel a leépítendők listájára. Mivel Bocnak sikerült keresztülvinnie, hogy Sebastian Vladescu pénzügyminisztert - Basescu „kedvencét" - eltávolíthassa, kénytelen volt elfogadni a gazdasági és a szállítási tárca irányítójának a lecserélését is, ezt a párt vezetősége végül megszavazta.
Az ellenzéki szociáldemokraták és liberálisok ugyanakkor október második felében bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani a kormány ellen, bízva annak bukásában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miniszterei a nagy léptékű átalakítás ellenére helyükön maradtak. Román politikai elemzők felhívják a figyelmetarra, hogy a PD-L csakis az RMDSZ-nek köszönhetően képes megtartani parlamenti többségét, amelyet az ellenzék most már törékenynek tart.- cikk értékelése /vilag/melyrehato-atalakitas-a-roman-kormanyban-31650/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 387
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- kutyafejűtatár
- 2010.09.09. - 18:53
Az egész megejtett kormányátalakítás, nem egyéb, mint egy újabb beetetés Boc-ék részéről. A komolyabb itteni véleményformálók szerint a háttérből, az új nevek mögött továbbra is ugyanazok a sötét figurák irányítják a gazdaságot, mint eleddig.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
