Óvszerért ugrottak be a rendőrök a drogközpontba

Iványi Márton
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.02.08. - 08:44
Létrehozás:
2010.03.05. - 14:15
2010.03.05. - 14:15
 

Szófiában egy konferencián megtudtuk: kábítószerügyben a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, majd beugrottunk egy lepukkant helyi tűcsere-központba, ahol az amerikai kolléga erősen csóválta a fejét.

hirdetés
 

Márciusától indul az Addicted to life fedőnevű nemzetközi médiakampány, ami a diszkódrogként elhíresült amfetamin használatával járó kockázatok csökkentését célozza négy EU-tagállam - Magyarország, Franciaország, Bulgária és Macedónia - részvételével.

A programot egy civil szervezetek által kezdeményezett konferencia vezette be február végén Szófiában.

A következők mondhatók el az amfetaminhasználatról a résztvevő országokban: elsősorban fiatal felnőtt férfiak fogyasztják, akár egyetemisták, főleg alkalmanként, egyéb szociokulturális tényezők mellett fontos szerepet kap a társadalmi nyomás és a különféle elektronikus zenei irányzatokhoz való kötődés, ismereteik pedig a várható kockázatokról hiányosak.

Pedig, ahogy az amerikai rapper, Eminem énekli The Kids című számában az amfetaminnal rokon vegyület extasyról: „Extasy is the worst drug in the world / If someone ever offers it to you, don't do it." Vagyis: az Extasy a legrosszabb drog a világon, ha bárki megkínál vele, ne fogadd el.

Magyarország

„A mai magyar felnőttek általában húszéves koruk körül kerülnek először kapcsolatba a drogokkal, ám azok közül, akik életük során valamilyen szert fogyasztottak, minden ötödik vagy hatodik szerhasználó 16 éves kora előtt tette ezt" - mutatott rá a fiatal korosztályok veszélyeztetettségére Csák Róbert, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia Alapítvány Addicted to life programjának koordinátora. 

Az amfetamin (alfa-metil-fenetilamin) származékai (például a „speed," vagy a köznyelvben: „spuri," „gyors,") Magyarországon nem tartozik a legnépszerűbb drogok közé. A marihuána (fű), az alkohol és gyógyszerek együttes fogyasztása, nyugtatók, inhalánsok, a kéjgáz és „unokatestvére", az extasy (a köznyelvben: „laszti," „felni") után a sorban a hatodik.

„A '90-es évek közepétől beszélhetünk az amfetaminhasználat jelentős elterjedéséről; ma a szerhasználat stagnál" - mondja Csák. Az amfetamin és extasy használat különösen gyakori a techno, a goa, a trance és a house stílusok rajongói között (57-73 százalék csoportoktól függően). „A partiszférában teret nyert alkalmi szerhasználat - amely nem feltétlenül vezet veszélyesebb drogok kipróbálásához - mellett azonban beszélhetünk intravénás, életformaszerű szerhasználatról; esetükben a fertőzések kockázata nagyobb.

Ám az első csoport esetében is beszélhetünk káros élettani hatásokról: az orrba szívott kábítószer az orrnyálkahártyát veszélyezteti, az ásványi anyagok kiürülése káros a fogakra és a csontozatra, a fokozott és tartós ébrenlét pszichés tudatmódosuláshoz is vezethet" - mondta Dávid Ferenc, a Kék Pont munkatársa.

Bulgária

„Bulgáriában ma könnyebb egy miniszterrel, vagy akár magával az elnökkel a drogokról beszélni, mint egy drogfogyasztó szüleivel" - jelentette ki Anna Lubenova, az Initiative for Health Foundation bolgár tagozatának titkára. Pedig több mint 330 ezerre tehető azok száma, akik életük során kipróbálták valamelyik szert - az ő 90 százalékuk 18-34 éves. Különösen nagy a drogok népszerűsége a középiskolákban: minden harmadik diák használt már kábítószert. Maga az amfetamin a második legnépszerűbb pszichoaktív szer, hazánktól eltérően a fű után közvetlenül.

 

A szer alkalmi vagy rendszeres használóinak becsült aránya a 15-34 éves korosztály esetében 2,8 százalék, az egyetemisták körében pedig 6,5 százalék. Ők nem érzik magukat drogfüggőknek: az amfetaminhasználat társadalmi kultúrájuk része. Az amfetamin fogyasztását társaságba való beilleszkedésük elősegítése motiválja, hiszen ettől magabiztosabbak lesznek. Nincsenek ugyanakkor tekintettel a várható kockázatokra: a használat nyomán fellépő aggresszió, a (lelki) függőség vagy a kívánt hatás elérése miatti egyre nagyobb drogigény kialakulásának veszélyeire.

Macedónia 

„Macedónia kis ország, a máktermesztés nagy hagyományával" - kezdte előadását önironikusan Vlatko Dekov, a Healthy Options Project Skopje civilszervezet szóvivője. A drogokat övező tájékozatlanságra jó példa, hogy az amfetaminhasználatról nem áll rendelkezésre külön statisztika. Annyi biztos, hogy a szer 1997-es megjelenése óta jelentősen növekedett a kipróbálok és fogyasztók száma, akik elsősorban más drogokkal együtt élnek vele.

Az amfetaminhasználók itt is többnyire fiatalok, egyetemisták, illetve üzletemberek. A fogyasztás többnyire nazálisan történik, vagyis az anyagot orron keresztül szívják fel („snorting"). Sokan a szer ára és mérgező anyagokkal való keveredése miatt a szomszédos Bulgáriába járnak vásárolni, illetve a szer rosszabb minősége miatt rosszabb élettani kilátásoknak néznek elébe.

Franciaország

„Franciaország az egyik legsikeresebb állam Európában a drogok visszaszorítása terén, ám az amfetamin komoly problémát jelent, a kokain után a második legnépszerűbb pszichostimuláns nálunk" - jegyzi meg Eric Schneider, a francia Actions for Citzenship and Health Education civil szervezet vezetője. A 18-34 évesek körében mért európai átlaghoz (5 százalék) viszonyítva Franciaországban az egyik legalacsonyabb a szert kipróbálók aránya.

Az alkoholfogyasztás jóval gyakoribb, a napi alkoholfogyasztók számát egy 2005-ös felmérés 6,4 millióra teszi. Azok száma pedig, akik a füvet legalább egyszer kipróbálták, 12,4 millió. Bulgáriához hasonlóan alkalmi használatának népszerűsége növekvő tendenciát mutat a középiskolások körében. A szer leginkább a szomszédos Belgiumból érkezik az országba, eredendően jobbára Hollandiából.

Bulgáriai tűcsere-program

A szófiai városközponttól húszperces buszút vezet az Initiative for Health Foundation civil szervezet lakótelepi „betoppanó" központjába a Borovo negyedben. A tűcsere- és felvilágosítóközpont szürke, barátságtalan, háromemeletes szocreál épülete két játszótér között fekszik, környezetében néhol eldobált fecskendők, sok szemét.

Az épületen cirill betűkkel az áll: Napi Centrum. A helyiségben feliratok tájékoztatnak a megkívánt viselkedésről és használati szabályokról, például a lopástól, az agressziótól való tartózkodásról és a szerhasználat épületen belüli mellőzéséről.

Az amfetaminhasználat szélsőséges esetekben történhet intravénásan, ám a centrum vendégei elsősorban heroinhasználók és HIV-pozitív betegek. A központban hétköznaponként 9-14 fő dolgozik, váltott műszakban.

- Korlátlan számú cseretűvel, szorítóval, főzőedénnyel, gumióvszerekkel, síkosítóval, vagyis HIV/HCV prevenciós készletekkel látjuk el a hozzánk fordulókat. Többnyire ők keresnek fel minket, ám kisbuszt is üzemeltetünk, ami naponta keresi fel a rászorulókat városszerte - mondja Elena Yankova, a szervezet szóvivője. - Fertőtlenítő hipót azonban nem adunk nekik.

- Nagyon helyes. Az egymás között tűt cserélő heroinisták között ugyanis sokszor a nem megfelelő fertőtlenítés vezet fertőzésekhez - teszi hozzá Jason Farrell, a manhattani Positive Health Project, az egyik első ottani tűcsere-központ alapítója.

- Továbbá az aktív intravénás droghasználóknak nem adhatunk Hepatitis C elleni készítményeket, ha egy évre visszamenőleg nem igazolják, hogy tiszták. A minisztérium ugyanis ezt nem engedi. A betegeink különben nagyon félnek a hatóságoktól. Ám néha megesik, hogy néha a rendőrök is beugranak, de ők kifejezetten gumióvszerért - mondja Elena.

A manhattani kolléga láthatóan helyteleníti az intravénás droghasználókat diszkrimináló törvényt, majd a rossz állagú épületből kijövet megjegyzi:

- Lehangoló egy helyszín. Nálunk az Államokban minden IKEA. Sokkal profibb - mondja Jason, akinek tetszését nem nyerték el a látottak-hallottak, és láthatóan örömmel távozik a helyszínről.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/vilag/ovszerert-ugrottak-be-a-rendorok-a-drogkozpontba-27696/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
156

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 2 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #2
    imperative
    2010.03.05. - 18:06

    Előzmény:
    #1 1klón
    Jobb lett volna ha a kotonokat a szemkilövő fegyvereikre húzták volna fel !!!




     
  2. #1
    1klón
    2010.03.05. - 16:23
    " Óvszerért ugrottak be a rendőrök a drogközpontba "--és megmutatták Zsanettnak...
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 2 db -

hirdetés

HETILAP