Az ügy egész augusztusban izgalomban tartotta a szaúdiakat, sőt, egyes nemzetközi jogvédő szervezeteket is. Szemet szemért, gerincoszlopot gerincoszlopért? - e különös kérdésbe burkolva fogalmazták meg kételyeiket az ügyre figyelmezők.
Az egyik szaúdi bíróság véget vetett a hetekig tartó országos kétkedésnek és vitának, és most végül úgy döntött: az elítélt férfi gerincoszlopát igenis, el kell törni, hogy egész életére béna legyen - ezt kívánja a sivatagi királyság iszlám törvénykezése, és punktum.
A szaúdi törvények ugyanis lehetővé teszik, hogy bűncselekmények áldozatai azt kérjék a bíróságtól: az elkövetőket ugyanolyan, vagy hasonló sérülések mesterséges előidézésével sújtsák, mint amilyeneket ők elszenvedtek.
A 22 éves Adulaziz al-Mutairit pedig több mint két évvel ezelőtt, egy rátámadó férfi úgy ütötte meg, hogy a fiatalember egész életére tolószékbe kényszerült. A támadás Szaúd-Arábia északnyugati vidékén történt, és az áldozat azt kérte Tabuk városának bíróságától, hogy az egyébként hét hónapig tartó börtönbüntetésre ítélt bűnöst nyomorítsák is meg, legyen ugyanolyan mozgásképtelen, mint ő lett.
A bíróság több kórházat is megkeresett, de közülük eddig már kettő - etikai megfontolásokra hivatkozva - bejelentette, hogy nem vállalja az elítélt gerincvelőjének átvágását. Jóllehet, a büntetésnek ez a módja, mármint testi rokkantság előidézése, korántsem ismeretlen szaúdi földön.
A királyságban, ahol amúgy lopásért kézlevágás, gyilkosságért, nemi erőszakért és kábítószer-csempészésért pedig nyilvános lefejezés jár, előfordult már, példának okáért, hogy az ítélet-végrehajtók kiverték az elítélt összes fogát, vagy megvakították, mert ő is megvakította áldozatát, vagy kiverte a fogait. Gerinc megroppantását azonban még soha nem rendelték el.
A nemzetközi tiltakozás hatására azonban szaúdi tisztségviselők most azt próbálják elérni, hogy Abdulaziz al-Mutairi vonja vissza a támadója megnyomorítására vonatkozó kérését, és elégedjen meg valamiféle pénzügyi kompenzációval.
A királyi udvar szóvivője szerint a tabuki tartományi miniszter, Fahad bin Szultan herceg felszólította az áldozatot és az elkövetőt, hogy kezdjen egymással tárgyalásokat, a szent városban, Mekkában (cikkindító fotónkon) hivatalos bizottságot állítottak fel a két fél közötti közvetítésre, s állítólag a bíróság is kész megváltoztatni az ítéletét, pontosabban annak azt a passzusát, amely az elítélt megnyomorítására vonatkozik - ha és amennyiben a két fél megegyezésre jut.
Amúgy a királyi udvar ilyen esetekben mindig segíteni szokott, sőt, az is gyakran előfordul, hogy szerény körülmények között élő szaúdi famíliák szintén adakoznak.
Ugyanakkor az eddig szintén igencsak gyakori volt, hogy még rendkívül szegény családok is szemrebbenés nélkül utasítottak vissza riál-milliárdokat, s kitartottak amellett, hogy a bűnös az általuk kívánt és elvárt formában nyerje el büntetését.
- cikk értékelése /vilag/rettenetes-lepesre-keszul-az-arab-igazsagszolgaltatas-31662/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 19
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #78
- határeset
- 2010.09.06. - 15:05
Előzmény:
#76 Mandula
El ne feledkezzünk azért Árpád-házi királyaink törvénykezési szigoráról. Pár mostani honi gazembernek nemcsak egy szaúdi bíróság, de mondjuk Könyves Kálmán is levágta volna a kezét. -
- #77
- határeset
- 2010.09.06. - 15:03
Előzmény:
#75 imperative
Nem tudom, hogy szacsmo mit szól hozzá, az pedig teljesen közömbös számomra, hogy te mit fogsz:
vicces, hogy az "itt nem erről van szó" pont attól fut be, aki a "Tony Blair, a nagy játékos" topicot (más esetek is voltak) mániákusan eltereli odáig, hogy Schmitt Pál kicsoda, mit csinált, etc. Mer' hogy ott meg nem arról volt szó... -
- #76
- Mandula
- 2010.09.06. - 14:56
Ha nem lenne Jézusunk,azt mondanám igazuk is van.Az ószövetség is ilyen szigorú volt:Szemet
szemért,kéket kékért,életet életért.Még jó hogy nálunk a kereszténység a fő vallás és nem
az iszlám.Sok politikus most nem a börtönben ülne,hanem fél kézzel járkálna. -
- #75
- imperative
- 2010.09.06. - 13:49
Előzmény:
#74 szacsmo
Akár illatos a lecsó akár nem, itt nem erről van szó szacsmokám!
Egy KE nem lehet pártfüggő.
Minden körülmények között semlegesnek kellene, hogy maradjon.
Persze. Ez síkhülyéknek egy kicsit magas.
Neked sem tetszene ha Palkó bácsi MSZP-és heparájon kolbászt sütne ...
Majd együtt falna a lendvai félékkel. -
- #74
- szacsmo
- 2010.09.06. - 13:33
Előzmény:
#44 imperative
Akinek nyújork államban nem tetszik, hogy Makrai Katica asszony finom illatos lecsót főz, az tehet egy szívességet a magyar népnek.Kinyalhatja mind a tizmillió honi magyar............ét.
szacsmo -
- #73
- határeset
- 2010.09.06. - 12:15
Előzmény:
#69 tunde04
Fejet hajtok, meg az udvarból behozok egy szál rózsát.
A magáé, kedves talpraesett tunde04! -
- #72
- imperative
- 2010.09.06. - 12:11
Előzmény:
#0 basatu
"Nos az egyik (kommunista) díszpéldányuk most Magyarország köztársasági elnöke.
Azzá tették volt párttársai, ez Magyarország szégyene."
Pontosan erről van szó. -
- #71
- imperative
- 2010.09.06. - 12:06
Előzmény:
#69 tunde04
Miután neked itt még egy valamirevaló politikai véleményed el nem hangzott, most én kérdezem:
közöd?
Ez egy kifejezetten politikai Fórum, ahol a politikusoknak nincs magánélete.
Tetszik, nem tetszik.
Nem tetszik amikor egy kádárista kommunista vezető káderből, miniszterhelyettes majd Horn nagykövet elvtársból Istent kezdedenek kovácsolni!
Ez nem éppen egy "forradalmi" folyamat ... sőt!! -
- #70
- zsil
- 2010.09.06. - 09:57
Előzmény:
#69 tunde04
Alapszabály: semmilyen adatot nem adunk meg "barátainknak" ! -
- #69
- tunde04
- 2010.09.06. - 09:16
Előzmény:
#63 imperative
a kedvedért, de csak is a te kedvedért megkerestem a regisztrációm emiljét. pontosan 2007. 04.29.-én regeltem ide. de tudod nem is ez a lényeg. és még az sem, h ki hányszor kommentel.
a lényeg abban van, h marhaságaid nem csak az aktív fórumozókat zavarja, hanem azokat is akik csak olvassák a HV-t.
lehet, h keveset írok ide, de ennek egy oka van. csak akkor "szólalok meg" ha a cikkel kapcsolatban valami véleményem van. mint láthatod itt is ezt tettem. az már más kérdés, h nehezen tudok nem reagálni egy olyan irritáló alak véleményeire mint te, aki csak mások magánéletének feszegetésével tud foglalkozni, mint egy pletykás vénasszony. és aki többnyire csak személyeskedni "jár" ide a fórumra. bár elképzelhető, h így jutsz, holmi virtuális örömökhöz.
remélem tömör kérdésedre kielégítő választ kaptál.
azért a válaszomon túl, még kérdésedre röviden visszakérdeznék: közöd? -
- #68
- KO_bela
- 2010.09.06. - 08:24
"Ugyanakkor az eddig szintén igencsak gyakori volt, hogy még rendkívül szegény családok is szemrebbenés nélkül utasítottak vissza riál-milliárdokat, s kitartottak amellett, hogy a bűnös az általuk kívánt és elvárt formában nyerje el büntetését."
Ez a mondat mindent elmond.
Kíváncsi vagyok a bűnözési statisztikáikra.
Hajrá újságíró, keresse meg és hasonlítsa össze a hazaival. Az egy jó írás lesz!
Persze ha lehet... -
- #67
- zsil
- 2010.09.06. - 07:27
Előzmény:
#59 rackajuh
Nagyon jó!!
Egy bibi van: ki is vegye vissza a lopott holmit? /Mert visszavenni jogos lenne, csak nincs hozzá jog/! -
- #64
- VincsEszter
- 2010.09.06. - 02:43
Előzmény:
#59 rackajuh
Bizony, szimpatikusak a szaudi törvények és azok alkalmazását kiterjeszteném az internácionista megélhetési (parazita) jogvédőkre is. -
- #63
- imperative
- 2010.09.05. - 22:38
Előzmény:
#62 tunde04
Te mióta vagy ezen a fórumon??
Ha szabadna. -
- #62
- tunde04
- 2010.09.05. - 22:19
Előzmény:
#57 imperative
látom téged egyszerűen nem érdekel, ha másokat zavarsz. nem veszed észre, h az 57-es gyakorlatilag neked szól. csak irkálsz itt össze-vissza és futtatod magad.
lassan mondom, h megértsd! egyszerűen zavarsz másokat és az idiótizmusodra meg ne itt keress vevőt. maradj csak a puszta tényeknél, amit a cikkben megtalálsz, ha elolvasod. és akár még értelmes véleményed is lehet vele kapcsolatban.
én a moderátor helyében már úgy kivágtalak volna a fórumról, mint macskát sz@rni. -
- #60
- zsil
- 2010.09.05. - 22:06
Előzmény:
#57 imperative
Nyugalom! Én nem motorozom!
Meg nem vagyok öreg jampec sem. A lófarok meg az istállóban van.
A többi stimmel.
Farmer meg csak kutyasétáltatás céljából!
Más????? -
- #59
- rackajuh
- 2010.09.05. - 21:56
Ezt a szokást átvehetnénk mi is. Az őszödi rém országlása idején igen sokan kerültek ki a fedél alól, ami nem következett volna be, ha nincs a borzalmas nyolcévnyi ,,kormányzás", melynek lényege az ország és polgárainak teljes lepusztításában foglalható össze. A bankok is ez idő alatt szemtelenedtek el, s miután semmiféle korlát nem akadályozta őket, gátlástalanul tehettek tönkre családokat, egzisztenciákat, velük együtt az ország egy-egy kicsi darab jövőjét is gyerekek életének derékba törésével.
A szaudi mintára javasolnám, teljes vagyonelkobzást követően, kilakoltatni a nómenklatúrát. Elsőként a rémet a szemlőhegyi villából, aztán szép sorjában a többit, s persze mindezt közvetíteni. Szerintem sokan vevők lennének Fletóra a pápai stokedlin, a gázóra alatt ülve, amint Katus paprikáskrumpliját kanalazza, és hatalmas gesztikulációkkal próbálja elmagyarázni a szomszédból áttotyogott otthonkás házmesternének, és az egyfogú, kopottkék munkáskötényes karbantartó bácsinak, hogy micsoda egy kurva ország is ez. Ő megmondta előre.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
