Könyvek jelennek meg, vetélkedők, konferenciák és hangversenyek szerveződnek, melyek célja több, mint az emlékezés. Wallenberg személyiségének, sorsának összetettsége alkalmassá teszi arra, hogy felidézzük a XX. század megannyi rémségét, itthon és külföldön bemutassuk a tragédiákat, a mindennapok megalkuvásait, gonoszságát, ugyanakkor a hősies diplomáciai missziót s az emberi kiállás számos szép példáját is Wallenberg magyar segítőinek tettei által.

A holokauszt tematizálása gyakran silányul a napi politikai csaták eszközévé. Wallenberg sorsa a nemzetközi értelmezésben is különösen érzékeny feladat, kezdve annak tisztázásától, hogy milyen előkészületek után érkezett Magyarországra, egészen addig, hogy mi lett a sorsa a Szovjetunióba történt elhurcolása után. Hogy lehetett az antifasiszta zsidómentőből a kommunizmus áldozata? - csak hogy a leginkább vitatott kérdést vessük fel. Magyar szempontból ugyanakkor kézenfekvő egy hasonló sorsot is felidézni, éspedig Esterházy Jánosét, aki, bár egyedül szavazott a zsidótörvények ellen, szintén a kommunisták börtönében halt meg.

Wallenbergé és Esterházyé persze nem ugyanaz az eset. Mindketten koruk gyermekei voltak, de az egyikük Svédországban, a másik Magyarországon, más-más társadalmi háttérrel. Azok a szlovák állítások, melyek a magyar gróf korábbi szavaival próbálják hitelteleníteni embermentő tetteit, legalább annyira tarthatatlanok, mintha a Stauffenberg gróf-féle Hitler-ellenes merénylet résztvevőinek felrónánk, hogy a Wehrmachtban szolgáltak. Wallenberg és Esterházy sorsának hasonlósága és különbözősége a közép-európai történelem végtelen összetettségére világít rá, melynek megértése, tudatosítása itthon sem könnyű, hát még külföldön!

A nemzetközi, abszurd módon főleg a német nyelvű sajtóban se szeri, se száma a magyarországi antiszemitizmust, annak mindennapi megnyilvánulásait leíró újságcikkeknek. Elhibázott döntésekkel persze lehet fölöslegesen magas labdákat feladni, de ez nem lehet ok arra, hogy teljesen légből kapott általánosításokkal egy egész országot bélyegezzenek meg.

Kilencvenhat éves apai nagyanyám, aki Esterházyéknál nevelőnő volt, sokat mesél a grófi háztartásban töltött mindennapokról, a háziúr nézeteiről. Néhai anyai nagyanyám, aki pedig a kommunistákat szidva olykor zsidózott is kicsit, megrendülten mesélte, hogy miért vette le nyakából a keresztet, amikor a zsidóságot a sárga csillag viselésére kötelezték, s hogyan segített két családnak túlélni a vészkorszakot - keresztényi meggyőződésből. Ezeket a személyes - és persze ellentmondásos - történeteket nem pótolhatja semmi. De a Wallenberg-évforduló segíthet, hogy a leegyszerűsítő, felületes állítások elhalkuljanak, a nem relativizálható tragédia, s benne a svéd diplomata emberi nagysága, valamint a közép-európai sorsok mélysége a szélesebb közvéleményben is láthatóvá váljék.