A köztársasági elnök Szlovákiára és Romániára utalva megjegyezte, hogy Szerbia a látogatását nemhogy ellenezte, hanem mindenben támogatta, így a köztársasági elnök együtt ünnepelhetett a vajdasági magyarokkal.
A köztársasági elnök kijelentette, "Szerbia példamutató és európai kisebbségi politikáját jelzi", hogy Belgrád "nemhogy nem ellenezte, hanem mindenben támogatta" a magyar államfőnek a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tett háromnapos vajdasági körútját.
Szerbia "valóban példát mutat a többi Kárpát-medencei országnak a kollektív kisebbségi jogok és a kulturális autonómia elismerésével, a nemzeti tanácsok felállításával" - tette hozzá.
Sólyom László elmondta, a magyar és a szerb elnöki kabinet közvetlen kapcsolatot - "forró drótot" - létesít egyrészt a kisebbségeknek a kulturális és iskolai ügyeit érintő témákban, másrészt gazdasági kérdésekben. Sólyom szorgalmazta, hogy Magyarországon kiadott tankönyvekből tanulhassanak, valamint, az adott otthont adó ország nyelvét csak, mint idegen nyelvet tanulhassák a határon túl élő magyar diákok.
Felidézte, hogy a legutóbbi szerb-magyar államfői találkozón - tavaly decemberben Szabadkán (Subotica) - közös levelet fogalmaztak meg a magyar és a szerb tudományos akadémia elnökének, kérve, hogy állítsanak föl történész bizottságot a II. világháború végnapjaiban a Vajdaságban történt események objektív kivizsgálására. A Magyar Tudományos Akadémián már felállt ez a testület, "reméljük, a szerb akadémia is hamarosan megteszi ezt a lépést".
Boris Tadic elmondta, az év végéig megépül a Budapest-Belgrád autópályának a magyar határ és a szerb főváros közötti szakasza. Ez szavai szerint a magyar gazdaság fejlődéséhez is hozzá fog járulni. Az oktatásról szólva úgy fogalmazott: foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, mert ez a kulturális önazonosság megőrzésének fontos eszköze. Az oktatásról szólva úgy fogalmazott: foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, mert ez a kulturális önazonosság megőrzésének fontos eszköze.
Sólyom László előzőleg Újvidéken a Duna-parton megkoszorúzta a fasizmus áldozatainak emlékművét. A köztársasági elnök háromnapos vajdasági körútjának zárásaként vasárnap este Szabadkán beszédet mondott a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség március 15-i ünnepi megemlékezésén.
Az Európai Uniónak foglalkoznia kell a kisebbségi konfliktusokkal - jelentette ki Sólyom László. "Az Európai Unió nem fordíthatja el kényesen a fejét, ha kisebbségi konfliktust lát, hanem foglalkoznia kell vele; Magyarország közelgő uniós elnökségét erre is fel kell használnunk" - mondta a köztársasági elnök a Vajdasági Magyar Szövetségnek a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott megemlékezésén. Kifejtette: ha az Európai Unió be akarja tölteni hivatását, "akkor az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia".
A magyar államfő háromnapos vajdasági útjának tapasztalatait így összegezte: "Ez egy nagyon szép és jó látogatás volt és tulajdonképpen azt erősítette, hogy az itteni magyar nemzetiség mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy Szerbia Európa felé közeledhessen. Biztos vagyok benne, hogy a két országnak a hivatalos, nagyon jó viszonya rendkívül kedvező feltételeket biztosít."- cikk értékelése /vilag/szerbia-kisebbsegi-politikajat-dicserte-solyom-laszlo-27909/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 117
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #10
- sutol
- 2010.03.16. - 22:30
A II. világháború idején 2 évig megszálló csapatok voltunk a mai Ukrajna területén, Romboltunk, rekviráltunk rendesen. Volt 7 partizánvadász zászlóaljunk, akiknek nem volt szabad foglyot ejteni. Ölték is a partizángyanúsnak ítélt személyeket. Oltári nagy bűnük volt, szerették a hazájukat.
Ukrán történészek 200ezerre!!! becsülik az áldozatok számát. A szerb Karadzsics bandák rémtettei gyerekes csínytevések volta a mi gaztetteinkhez képest.
Hogy a szovjet-magyar barátságot ne terheljék ilyen sztorikkal hallgattak erről sokáig ott, mi meg nem beszéltünk a malenkij robot intézményéről.
Szent István királyunk még Vajk néven több rabló hadjáratot vezetett nyugat felé. Ők sem üdv hadseregként viselkedtek.
Beszéljünk mindenről tárgyilagosan.! A bunkó bunkó akkor is ha szerb, ha magyar, ha akármilyen nemzetiségű ! -
- #9
- rockanevem
- 2010.03.16. - 11:40
Előzmény:
#8 gradit
No, ha így van, szép volt tőle! De akkor miért nincs benne a hírben? A magyarverésekről is tárgyaltak? Egyébként nem tartom kizártnak, hogy a politikai vezetés szintjén létrejöhet valami együttműködésféle a rácokkal. A gond ott is a kisemberek fejében van, akik képesek bármilyen gyűlölködés áldozataivá válni. Ugyanez van tóth-magyarországon is. -
- #8
- gradit
- 2010.03.16. - 11:33
Előzmény:
#6 rockanevem
Tévedsz! Amúgy a cikk hibája, hogy nincs megemlítve az, hogy Sólyom megkoszorúzta a II. VH után legyilkolt magyarok emlékművét is, ami létezik.
http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/unnep__barati_hangulatban.html -
- #7
- gradit
- 2010.03.16. - 11:27
Hm...azért azt ne felejtsük el, hogy Szerbia még nincs az EU-ban, de be akar kerülni. Ebben a stádiumban szoktak jófejek lenni a szomszédok... -
- #6
- rockanevem
- 2010.03.16. - 11:24
A hír legfontosabb része: "megkoszorúzta a fasizmus áldozatainak emlékművét". A délvidéki magyarirtásnak nincs emlékműve, így említésre sem méltó?...legalább is Sólymunk szerint.
Egyébként a hír röviden ennyi lenne: 69. kölcsönös benyalás az uniós koncért. -
- #5
- etienne
- 2010.03.15. - 21:32
Előzmény:
#3 liverpool
Na,ezen én is jót mosolyogtam .Nem érdekel misibá fekvése,de hogy kopasz itt ,az tuti. -
- #2
- misibá
- 2010.03.15. - 19:23
Előzmény:
#1 liverpool
Akire te gondoltál az nem madár te meg ócska komcsi vagy.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
