A pecsét eltávolítása már bűncselekménynek minősül.
A korábbiaknál szigorúbban büntetik a vadkempingezést Horvátországban, ahol a táborozásra be nem jelentett magánterületen két hónapra zár alá veszik a kempingezők felszereléseit - figyelmezteti az utazókat a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
A horvát Turisztikai Minisztérium honlapján is olvasható a vendéglátóipari tevékenységet szabályozó törvény tavalyi módosítása, amely a pénzbüntetésen felül a lakókocsi, lakóautó vagy sátor 60 napra szóló lepecsételésével bünteti azokat, akik magánterületen engedély nélkül kempingeznek.
A törvénymódosítás értelmében a gazdasági tevékenységet felügyelő állami ellenőröknek jogában áll szóbeli határozattal azonnal zár alá venni a magánterületen kempingezők teljes felszerelését. Az illegális kempingezésen ért turisták 24 órán belül kérhetik, hogy ideiglenesen távolítsák el a pecsétet, amíg a személyes holmijaikat vagy a romlandó élelmiszereket magukhoz veszik. A zár alá vételről szóló írásbeli határozatot nyolc napon belül kapják kézhez az érintettek, a döntés elleni fellebbezésre ezt követően van lehetőségük.
A horvát nemzeti turisztikai szervezet közlése szerint a jogszabályváltozással próbálnak gátat szabni a vadkempingezés terjedésének. Az engedély nélküli kempingezéssel ugyanis nemcsak az idegenforgalmi bevételek csökkennek, de környezetszennyezésnek is számít, ha olyan területen táborozik valaki, amely erre nincs kijelölve.
A drasztikus büntetés miatt a szabálysértésen ért személyek két hónapig nem tudnak hozzáférni saját tulajdonukhoz, vagyis akár egész nyáron, ha a főszezonban történik a tettenérés. A pecsét eltávolítása viszont már bűncselekménynek minősül.
A törvénymódosítás kapcsán a turisztikai szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy azok a telektulajdonosok is veszélybe kerülhetnek, akik saját területükön ideiglenesen lakókocsiban vagy sátorban tartózkodnak.- cikk értékelése /vilag/szigorubban-buntetik-a-vadkempingezest-horvatorszagban-29606/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 13
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- elxir
- 2010.05.28. - 21:35
Már látom, a világ másabb felén sem az ész az Úr. Nem a feltételeket vizsgálják, hanem a bevétel kimaradásáért korlátoznak a korlátoltak. Mint a balkánon a baksisért. Vagy ez is a balkánon van?- milyen tudatlan vagyok...
Nem is megyek oda! -
- #1
- peter8811
- 2010.05.27. - 08:11
Gyurcsányék 90 éve vad kempingeznek itt Gréczyvel és Ildi mamával, Idegen forgalmi járulékot meg nem fizetnek.:)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Üzent Orbánéknak hazánk egyik leggazdagabb embere: Kemény szavak
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Vallott Orbán minisztere: Nem ő a titokzatos hős, akire sokan gyanakodtak
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Világraszóló magyar siker: Nagy felfedezést tett tudósunk
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Bánki Erik éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
