Heti Válasz, július 8. (22-25. oldal) - Nagyon élvezetes volt olvasni a Pilisben terjedő újpogányságról szóló cikket.
hirdetés
A pilisszántói kápolna társtervezőjeként ismertem meg ezt a folyamatot és csodálkoztam rá, akkor már diplomás katolikus hittanárként és építészként. Amit fontosnak érzek a témával kapcsolatban, az a hozzáállás módja, hogyan forduljon az ember e felé a jelenség felé.
Azt tanultam a Pázmány Hittudományi Karán, az egyháznak Krisztustól rendelt lényegi küldetése a krisztusi tanok őrzése, továbbadása. Más vallású vagy vallás előtti, pogány népekkel találkozva a helyes gyakorlat az inkulturizáció, azaz a felfedezett kultúra jegyeinek beépítése a hit megélésének folyamatába.
Példaként éppen a karácsony állhat itt, amelynek az időpontja remek diplomáciai és gyakorlati érzékkel december 25-ére lett téve, így a kereszténység előtti népek december 21-e körüli téli napfordulós ünnepével bár nem esett teljesen egybe, ki tudta váltani azt.
A szántói kápolna helyszínének kiválasztása ilyen megfontolások alapján történt. Korábban jellemző és természetes gyakorlat volt, hogy a templom védőszentjének napján, egy adott nyíláson beeső fény a szentet ábrázoló képet vagy szobrot világította meg. Ezt a megoldást alkalmaztuk itt is. A kicsi épületnek nincs külön ablaka vagy ajtaja, egyetlen nyílása van, ami a karácsonykor beeső fény felé fordul, és így láthatóvá, érthetővé teszi a Napba Öltözött Asszony fogalmát.
Azt gondolom, a székesfehérvári püspök, Spányi Antal nagyon helyesen döntött, amikor a lehetséges félreértésekről folytatott hosszú levelezés után végül felszentelte a kápolnát. A pálos tartományfőnök személyesen tartotta eddig már többször is a december 21-e körüli hajnali misét, ami a templom búcsúünnepe is egyben.
Az épület nem a félpogányság igényeit kielégítendő épült, hanem azért, hogy az egyház őket is meg tudja szólítani olyan helyen, olyan közegben, amit fontosnak éreznek.
Az akkori polgármester, Szőnyi József, jómagam és barátaim is ezért építettük saját kezűleg, féléves ingyenmunkával a kápolnát.
Őrfi József építész

- cikk értékelése /visszhang/a-pilis-orulet-topografiaja-visszhang-31384/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 31
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce