Heti Válasz, május 20. (24. oldal) - A Suchman Tamással készült interjú betekintést enged abba a gondolkodásmódba, ahogyan a most hatalomból távozó, volt kormánypárt vezetői viselkedtek.
hirdetés
Érdekes megfigyelni, ahogy a tudatlanság keveredik a hazugsággal s a kritikátlansággal.
Az első téves állítás rögtön az, hogy az MSZP saját magát "baloldali" pártként határozza meg, holott a vezetői a közpénzből ellopott vagyonból lettek milliomosok, milliárdosok, oligarchák. Az egyszerű tagok többsége alaposan félrevezetett, tudatlan ember, kisebbségét pedig valamilyen érdek fűzi a párthoz, onnan remélnek még valami kis potyát. Náluk elvek már nincsenek, s régen, amikor az elveket hangoztatták, akkor is csak lózungok voltak, mert nem a saját, illetve meghirdetett elveik szerint cselekedtek.
(Fiatalkoromban egy öreg szocdemes úgy fogalmazott, hogy "Fiam, kétféle kommunista van. Érdekkommunista, meg balek".)
A másik téves szemlélet, hogy akiket felsorolt mint jeles személyiségeket, "még a kormánypártok is levett kalappal hallgatták őket" jelzővel, azok is mind megbuktak mint hiteltelen politikusok, s egyáltalán nem "levett kalappal" hallgatták őket, sőt pl. Kovács Lászlónak hivatalos papírja is van róla, hogy hazudott, nem kicsit, hanem nagyot (23 millió románról). Tehát ha ezek a személyek lennének a képviselőik soraiban, az sem változtatna semmit a helyzetükön.
A harmadik téves szemlélete, hogy a zsidóságával magyarázza, hogy nem lehet a szocialista párt elnöke. Ettől lehetett volna képviselő is, meg pártvezető is, mint ahogy eddig is volt, s eddig sem érdekelt senkit, hogy ő milyen nemzetiségűnek vallja magát. Az úgynevezett gyűlöletbeszédet meg leginkább a saját pártja alkalmazta és ma is sokszor alkalmazza.
A negyedik nagy tévedése a kritikátlansága. Gyurcsány Ferencről szólva "elismerem politikusi erényeit", meg "láttam heroikus küzdelmét, amellyel igyekezett megfordítani a lejtmenetet Őszöd után"; világosan látszik, hogy nem érzékeli a valóságot. Ugyanis az fel sem merül benne, hogy miért került sor az őszödi beszédre, mi vezetett a válsághoz, micsoda korrupció uralkodott el, micsoda tehetetlen kormányzás volt. Abban igaza volt Gyurcsány Ferencnek, hogy egyetlen olyan intézkedést sem hoztak, amelyre az emberek szívesen emlékeznek majd. Egyébként nem félmillió, hanem másfél millió szavazatot vesztettek, legalább.
Suchman egyedüli eredménye Pécs lenne, az EKF kormánybiztosaként, csakhogy az nem rajta múlott, hanem a véletlenen, hogy baleset érte Toller Lászlót, s helyette a fideszes Páva Zsoltot választották a pécsiek, aki az utolsó pillanatban szinte csodát teremtett, s megmentette az EKF programot a csúfos bukástól. Szóval az meg nem az ő érdeme, sőt hitet sem ő adott, hanem a Fidesz polgármestere.
Na az meg végképpen nevetséges, hogy ők akarnak tanácsokat osztogatni Orbán Viktornak, illetve a kormányának. Azt hiszem, hogy jobban teszik, ha a tanácsaikat megtartják maguknak. (Képzeljük el, ahogy a mesében Mekk Elek, a kontár kecske ad tanácsot a mestereknek.) Szóval végig lehetne vitatkozni vele, de minek. Nagyon tanulságos volt a riport, érdemes volt elolvasni. Ők ilyenek...
Pokó Gábor

- cikk értékelése /visszhang/abcug-visszhang-30118/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 45
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- Zokni
- 2010.07.16. - 12:13
Kedves Pokó!
Elárulom, nem érdekel sem S., sem a róla szóló riport. De ahogy látom mindegy is, hiszen például Ön is az idézettek mellé lő, lemondva az alany állításainak érdemi cáfolatáról. Hát nem teszem ezt meg Ön helyett (mert ehhez el kéne olvasnom a cikket…), csak megelégszem azzal, amivel Ön „érvel”.
1.Egy párt baloldali, jobboldali irányultságába nem igazán játszik bele, hogy vezetői milyen vagyonok ellopásával gazdagodtak meg.
2. A politikus bukását csak addig lehet érvényesen (?) elhiteltelenedésnek minősíteni, amíg újra nem választják. Orbán is, amint visszajött soros bukása kipihenéséből, megerősítette helyét pártja, hívei és választói előtt, - és máris hiteles lett.
3. Hogy igaz-e az, hogy S. azért nem lett elnök, mert zsidó, mint már említettem, nem érdekel. De egyébként Ön ezt megerősíti, hiszen azt mondja, hogy a „gyűlöletbeszédet meg leginkább a saját pártja alkalmazta és ma is sokszor alkalmazza…”, akkor meg mi a tévedése S-nek!? Nyilván Ön szerint is EZÉRT nem választották meg,..
(Megjegyzem a „gyűlöletbeszéd” szöveg nem a ballib, másik fél iránti gyűlöletét takarja, hanem azt, hogy a másik fél milyen gyűlöletet árul el magáról a ballibbel szemben, és mekkora gyűlöletet próbál szítani a választók körében a politikai ellenfeleivel szemben.)
4. S. számára, Gyurcsány személye megítélésében nem sokat számít, hogy az öszödi beszédben valós kifogásokkal szembesítette-e újdonsült képviselő társait. Ahogy úgy vélem Önt sem rendíti meg az abban kárhoztatott ÁLTALÁNOS politikusi gyakorlat, mely a mindenáron való győzelmet tűzi ki célul, és mely a Fidesz egyik fő stratégiája, mióta acéllá nemesítette szívét és elveit Damaszkuszban…
5. Babér, babér. „Csodát teremtett” Páva? Ezt honnan veszi? Biztos, hogy van miért hajtani? Valóban sikeres lett a projekt? Vagy valóban csőd lett volna? Honnan az ördögből tudhatnánk?
6. A bukása után, nyolc évig Orbán Viktor mást sem tett, minthogy mindent „lefikázott” a kerítésbontástól, a térre szaráson át, a csőcselékhergelésig stb. Tanácsról szó sem volt. Lehet, hogy Ő magára vette az Ön véleményét, és azt tartotta helyesnek, hogy egy kecskéhez a bogyók eregetése jobban illik, mint javallatok mekegése?
(Kedves Szerk. Ezt a naiv hülyeséget minek közlik? Viccesen azt is mondhatnám, hogy ENNÉL még én is jobbat írok, ha fizetnek érte…)
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Most jött a kínos hír: A volt miniszterelnök testvére tagadja a vádakat
- Időpont
- Tegnap: 21:16
-
Ezen dolgoznak Orbánék: Régóta fájó pont került előtérbe
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Rendkívüli meglepetések születtek: Aranyeső az úszó Eb-n
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
Egyelőre nincs magyarázat: Meglepő jelenségek az időjárásban
- Időpont
- Tegnap: 19:40
-
Óriási felfedezés: Félelmetes szörny nyomaira bukkantak
- Időpont
- Tegnap: 19:00
hirdetés
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- 05.23: 04:52
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Két év mérlege
- Időpont
- 05.23: 18:37
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- 05.23: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- 05.23: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- 05.23: 06:28
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- 05.23: 17:31
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Miért maradt el a baby boom a családi adókedvezmény nyomán?
- Időpont
- Tegnap: 17:15
-
Az AirBridge két magyar tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság
- Időpont
- Tegnap: 11:35
-
Elbocsáthatják a csak magyarul beszélő erdélyi közalkalmazottakat
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Tegnap: 07:04
-
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
- Időpont
- Tegnap: 06:37
-
Magyarok a paradicsomban
- Időpont
- Tegnap: 20:30
-
Aranyeső az úszó EB-n -Fotó
- Időpont
- Tegnap: 20:28
-
A forint tovább erősödött az euróhoz és a frankhoz képest kora este
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Felborult egy autókat szállító tréler az M1-M7 autópályák közös szakaszán
- Időpont
- Tegnap: 18:05
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Orbán Viktor szerint tűnőben a Magyarországot sújtó kettős mérce