Heti Válasz, június 24. (19-21. oldal) - Szőnyi Szilárd egy tudósítás alapján minősítette a Népszabadság álláspontját a Strasbourgban felmentett Korbely János ügyében.
hirdetés
Ez az eljárás a legkevésbé sem korrekt. A tudósítás az ügy tárgyi körülményeiről és az érintettek álláspontjáról tájékoztat. Ha egy lapban van Álláspont nevű rovat, akkor a lap álláspontját nyilván annak alapján lehet megítélni, ami abban megjelenik. Ott pedig az az álláspont jelent meg, hogy amiként Kristóf László csendőr helyénvaló felmentése nem jelentheti az egyik gyilkos diktatúra felmentését, azonképpen Korbely János felmentése sem jelentheti a másik gyilkos diktatúráét. A Népszabadság publicistája az ügyről a következőképpen vélekedett:
"1956. október 26-án a Korbely vezette tiszti különítmény golyóitól Tatán meghalt három fiatalember, aki szabad országban szerette volna leélni az életét. Ketten egészen biztosan fegyvertelenek voltak, egynek volt pisztoly a zsebében, de ma már nem lehet megállapítani, hogy a rá szegeződő géppisztolyok előtt azért nyúlt a zsebébe, hogy a fegyvert átadja, vagy azért, hogy lőjön vele, még mielőtt leterítik. A strasbourgi nagykamara tizenegy tagja hat másikkal ellentétben úgy ítélte meg, nem lehet bizonyítottnak tekinteni, hogy a különítmény tagjai magukat megadó személyekre lőttek, tehát háborús és emberiség elleni bűntettet nem lehet a terhükre róni, legfeljebb emberölést, az pedig már elévült. Természetesen van súlya annak a két évnek, amit a börtön Korbely életéből elvett. Csak nem ahhoz a háromszor 50-60 évhez képest, amit a különítmény golyói a felkelők életéből vettek el.
A jogállam hívei csak azt mondhatják, hogy az ilyesféle ítéleteket különös szigorral kell vizsgálni. Ha a bizonyítottság, a jogalap, az eljárás tisztasága kétes, akkor meg kell őket semmisíteni. De ha a véleményformálók úgy formálják a véleményt, hogy az ítélettel együtt a szabadságpárti történelmi értékrend, a történelmi és morális felelősség is megsemmisül, akkor nagy baj van. Akkor nagyon nehéz lesz öszszeegyeztetni a korrekt jogtudatot és a demokrata történelmi tudatot. Nagyon jó lenne, ha kicsit többen lennénk tisztában azzal, hogy a jogi, a történelmi és a morális ítélet nem esik és nem is eshet egybe. Sokan vannak, akik az egyik szerint fölmentendők, a másik szerint elítélendők. Ha nem tudunk árnyaltan viszonyulni véres múltunk tömérdek gyarló bűnöséhez, így vagy úgy, de bűnpártolók leszünk magunk is." (Révész Sándor: Élet és ítélet, Népszabadság, 2008. október 1.)
Révész Sándor

- cikk értékelése /visszhang/cinkos-aki-nema-visszhang-30406/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 35
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa: Orbán nem puccsról, hanem markáns támadássorozatról beszélt
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05