Érvei erősbítése érdekében olyan nézeteket tulajdonít nekem, amelyeket sohasem vallottam. Szerinte 370 forinton szeretném látni a forint/euró árfolyamát, visszasírom a Vörös Október Ruhagyárban előállított minőséget, korlátoznám a versenyt, támogatom az infláció elszabadulását, a kamatok emelését, a belföldi kereslet visszaesését. Ezzel szemben sohasem neveztem a 370 forintos árfolyamot optimálisnak, és nézetem szerkezetének semmi köze sincs a Csermely által leírtakhoz. Szerintem a nemzetgazdaság árfolyamkitettsége olyan kockázatokkal jár, amelyek kezelése eltorlaszolja a növekedés útját.

1. Az árfolyam kérdése

Csermely szerint túlértékelt fizetőeszköz nem létezik, hiszen bármilyen szintről történik a leértékelés, a leírt rossz következmények mindegyike megvalósul, miközben a túlértékeltségnek nincsenek káros hatásai. Szerintem az alulértékeltség és a túlértékeltség egyaránt komoly károkkal - az előző elsősorban az infláció erősödésével, utóbbi a versenyképesség csorbulásával - jár. A fizetőeszköz akkor nevezhető alul-, illetve túlértékeltnek, amikor árfolyama a nemzetgazdaság teljesítőképességénél gyengébb, illetve erősebb. Ennek az értéknek a kiszámítása - ez az ún. equilibrium-árfolyam - nem egyszerű, de ha az adott árfolyam mögött a versenytársakénál magasabb reálkamat áll, a fizetőeszköz mindenképpen felülértékelt. A forint reálkamata tartósan 3-7%-kal haladja meg a versenytársakét.

2003-ban az Magyar Nemzeti Bank (MNB) az intervenciós sáv közepét 283 forint/euróban jelölte meg. Az intervenciós sávnak persze csak akkor van értelme, ha annak közepe megfelel az equilibrium-árfolyamnak. Ezek után az MNB, követve az erős forintba mint az infláció leküzdéséhez legalkalmasabb fegyverbe vetett hitét, a forintot a sáv erős oldalán tartotta. Ez azonban nem hozta a várt eredményt: hazánk kumulatív inflációja 2003 óta 31%-kal haladja meg az euróövezetét, és a kumulatív különbözet most is csak növekszik. A forint árfolyama azonban ezt a különbözetet nem tükrözi, a különbözet méretére pedig a produktivitás alakulása, vagy az áruforgalmi cikkek és a szolgáltatások közötti arány esetleges eltolódása nem ad magyarázatot. Ez a monetáris politika tehát a vélt árstabilitást - "vélt", mert a 31%-os különbözet nem éppen a stabilitás jele - csak a versenyképesség csorbításával valósítja meg.

2. Sokféle deviza, sokféle kamat

A magas reálkamat és az erős forint politikája a devizában való eladósodáshoz vezetett. Bár az MNB ebben a feltörekvő országok ártalmatlan jellegzetességét látja, az erős forint a devizahitelek árát a nulla reálkamat közelébe szorította, ami a túlhitelezéshez, az eszközárak emelkedéséhez és az infláció fűtéséhez vezetett. Amikor fény derült a forint aránytalan erejére, a forint árfolyama behorpadt, a hiteltörlesztések összege megugrott, a szabad felhasználású jövedelem csökkent, és a megapadt kereslet az államháztartás egyensúlyát tovább rontotta. Bár a magas kamat és az erős forint az infláció mérséklését szolgálja, az eredmény ennek az ellenkezője, amikor az korlátlan devizahitelezéssel párosul, hiszen a végeredmény nem a kereslet csökkentése a hitelár növelésével, hanem annak pezsdítése az irreálisan olcsónak tűnő devizahitelekkel.

E tényezők súlyát az MNB az euró mielőbbi bevezetésének lebegtetésével bagatellizálta, és amikor a céldátumok (2006, 2008, majd 2010) mindegyike meghiúsult, a kudarcot a kormány felelőtlen költségvetésével magyarázta. Azt a kérdést pedig, hogy oldaná meg a svájcifrank- vagy a jenalapú hitelek gondjait az euró bevezetése, válaszra sem érdemesítette.

3. A külkereskedelem

A magyar gazdaságpolitika hagyományos paradigmája az EU-tagok közül a legnagyobb mértékben a külkereskedelemre épül (a magyar kk. a GDP 230%-a, az exportbajnok Németországé 79%). Ilyen arányok tükrében az equilibriumközeli árfolyam a paradigma sikerének feltétele. Az erős árfolyam kedvezőtlenül befolyásolja az import és az export arányát, a gyenge pedig könnyen előidézi az infláció növekedését.

Tekintettel a magas árfolyamkockázatra, az equilibrium-árfolyamtól való eltérés több hátránnyal, mint előnnyel jár. Ezért egyrészt bíráltam az MNB-t, mert az árfolyam alakításában kizárólag az infláció visszaszorításának lehetőségét látta anélkül, hogy a mellékhatásokat is figyelembe vette volna. Másrészt arra próbáltam rámutatni, hogy a belföldi piac feladása a kkv-k elsorvadását eredményezi, pedig nélkülük nincs kibontakozás. Sajnálom, hogy a fentiekben foglaltak az MNB-t csak gúnyolódásra késztették.

Róna Péter közgazdász