Heti Válasz, június 10. (64. o.) - Szomorú aktualitása volt az e heti lapszámban megjelent Nem csak szavak című írásnak.
hirdetés
Amikor a lapszám a kezembe került, még nem ocsúdtam fel az előző este a Záróra megszokott műsoridejében sugárzott, Hátrányból munkába elnevezésű rémtett okozta révületből.
Nem vitatom, hogy Szenes Andrea jó szándékú asszony, de amikor a tehetségtelenség lelkesedéssel és önbizalommal párosul, ott segíteni sajnos nem lehet.
A beszélgetés a szűkre szabott téma (Dér Heni hátrányos helyzetből sok munkával elérte, hogy legfőbb célja már csak annyi, hogy boldog legyen) miatt hamar kimerül, igaz, szerencsére a műsoridő is rövid.
És most térjünk a lényegre, hogy mi helyett kellett ezt néznem. Néhány hónapja, ikerlányaim születése után kaptam rá a Zárórára. Ebben az életszakaszban pont este 10 körül volt az a pillanat, amikor az egész napos pörgés után először rápillantottam a tvre, mielőtt állva elaludtam. Ahogy nőttek a lányok, egyre többet tudtam ébren végignézni a beszélgetésekből, és a Záróra ideális zárást adott az én napomnak is.
Veiszer Alindát mindig elképedve figyeltem, maximálisan egyetértek Dévényi Istvánnal, a mai magyar médiavilág egyik, ha nem legtehetségesebb szereplőjének tartom. Imádom, ahogy a legtermészetesebb stílusban teszi föl a kérdéseket, és kedvességének köszönhetően általában eléri, hogy a beszélgetőtársak még azokban a kérdésekben is megnyíljanak, amelyekről általában nem szívesen beszélnek. Alindánál ez a fajta tehetség női érzékenységgel párosul, ettől lesznek a beszélgetései nemcsak szakmailag tökéletesek (szórakoztatóak, tartalmasak, feszesek), hanem néha megindítóak is.
Szívesen olvasnék a lapban interjút Veiszer Alindával.
Hidas Edina

- cikk értékelése /visszhang/nem-csak-szavak-visszhang-30119/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 55
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
hirdetés
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa: Orbán nem puccsról, hanem markáns támadássorozatról beszélt
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05