Heti Válasz, január 17. (64. oldal) - A Heti Válaszban megjelent írásra reagálva Feldmájer Péter is megszólalt.
hirdetés
A Mazsihisz elnöke szerint szervezete a magyar vallásos zsidóság hagyományának egyetlen letéteményese. Nos, a történelmi zsidó vallás a Bibliára alapozza öndefinícióját, s tanításainak a kezdetektől fogva voltak értelmezései. Ilyen a Magyarországon 250 éve honos haszidizmus, melynek leágazása az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez (EMIH) közel álló lubavicsi iskola. Kétszáz éve egyes zsidó gondolkodók úgy vélekedtek, hogy meg kell reformálni a zsidóság vallási szertartásait, szabályait és intézményeit. E változtatások hívei és ellenzői egységes irányzatokba szerveződtek, és így alakult ki a neológ, illetve az ortodox irányzat. Emellett létezett a status quo névvel illetett irányzat, melynek képviselői a szakadáspárti ortodoxiával szemben úgy vélekedtek, hogy bár a vallás szabályain és hitelvein nem szabad változtatni, ügyelni kell, hogy a nézetkülönbség ne vezessen a zsidóság szétszakadásához. Ezt az 1950-ben felszámolt irányzatot újította meg 2004-ben az EMIH. Meggyőződésünk, hogy senkinek sincs joga - nekünk sem - kisajátítani a zsidóság "védjegyét".
Köves Slomó rabbi,
az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője
Köves Slomó rabbi,
az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője
- cikk értékelése /visszhang/oszovetseg-18152/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 1
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Varga Mihály: „Nem vagyok Superman”
- Időpont
- Tegnap: 21:32
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
hirdetés
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
-
A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
A Timosenko-saga
- Időpont
- Tegnap: 14:07
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
Twitteren megosztott cikkek
- Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
