Nos, a szóban forgó Landeszmann-interjú - amelytől egyébként sok liberális értelmiségi, köztük Tamás Gáspár Miklós is élesen elhatárolódott - nem az első, hanem legfeljebb az egyik előképe volt Kertész Ákos nyilatkozatának. Az igazi előkép még csak nem is Kertész Imre emlékezetes, a Nobel-díj átvételének révületében tett megjegyzése volt, hanem a fiatalabb Ignotus 1949-es "Búcsúüzenete", amelyet először a Holmi közölt 1990. évi hetedik számában, majd Gyurgyák János idézett az "Ezzé lett magyar hazátok" c. könyvben. Ebben Ignotus Pál, akit mint londoni diplomatát, baljóslatú módon hazarendelt az akkori Külügyminisztérium méltatlan módon írt a magyarságról. Idézem: "Nem hinném, hogy van magyarság, amelynek adósa lehetnék. [...] A magyar rongy nép, melyről csak most látjuk igazán, bár öt évvel ezelőtt még világosabban láthattuk, amit azelőtt csak néha sejthettünk, hogy mindig meghunyászkodó és szolga volt, bamba szolga a parasztja, nyalka szolga az urasága, árulója önmagának és mindenkinek, s bajnoka a hazugságnak, mellyel minden megfutamodás, meghódolás és hitehagyás után megmagyarázta önmagának és gyermekeinek, hogy szabadsághősként cselekedett." A folytatást - amely, ha nem is fogalmaz árnyaltabban, de tartalmaz drámai módon ellentmondásos elemeket - kérem, olvassák el Gyurgyák könyvében.

Pákozdi Imre

Ignotus Pált 1949-ben elítélték, a börtönből 1956-ban szabadult, majd részt vett a forradalomban.

A szerk.